Home

Házasságvonal a tenyéren

Mennyire lesz boldog a házasságod? - Ezotéria Femin

Az özvegységet a szívvonal felé elhajló házasságvonal jegyzi. Az lesz özvegy, akinek kezén a jegy van. A szívvonal felé hajló házasságvonalon mutatkozó pontocska: özvegységünket erőszakos haláleset idézi elő. A halálesetnek jelvénye még a mellék házasságvonalnak feltűnő rövidsége. Ez a rövid vonal első. A jobb kézen és a bal kézen eltérhetnek ezek a vonalak. Ez szinte mindenkinél így van. A jobb kezünkön az látszik, amit egyrészt már megvalósítottunk, megéltünk. A bal kézen pedig a karmánkkal, a születésünkkel magunkkal hozott lehetőségek látszanak.Mégpedig azok, amik még a további az életünk során megtörténhetnek Tenyérjóslás házasságvonal. Sokan csak a három fő vonalat - fej, szív és élet - nézik, és ezért nem veszik észre, hogy van valami a tenyéren, ami sokkal beszédesebb. Olvass tovább a részletekért Tenyérjóslás. A jóslás megjelenítéséhez Flash Player, és engedélyezett Javascript szükséges! Jóslások

3 A TENYÉR Krúdy Gyula munkái Kézikönyvtá

házasságvonal. A fejvonallal és a sorsvonallal a tenyér közepén háromszöget alkotó vonal a. májvonal. A csuklón a karperec alakú kettős, hármas vonal neve: csuklóvonal, míg a félkör, amely tenyerünkön a mutatóujj és a kisujj között található: Vénusz gyűrűje. Ezek a vonalak az élet patakjainak jelképei Házasságvonal. Ha mélyen be van vésődve a tenyérbe, akkor stabil házastársi viszonyt jelez. Amennyiben több van belőle, több lehetséges házasságra vagy több hosszú és tartalmas kapcsolatra utal. Amennyiben a bal tenyéren helyezkedik el, öröklött intuitív képességre utal. A jobb tenyéren található intuitív-vonal. Van, aki hisz benne, és van, aki badarságnak tartja, ám ő is hagyja, hogy a javasasszony kiolvassa belőle a jövőjét. Ezt mi magunk is megtehetjük, ha ismerjük a legfontosabb tenyérvonalakat, és a jelentésüket

Vizsgáld meg a tenyered: látsz rajta egy nagy M betűt

  1. A tenyéren található akupunktúra pontok mágikus gyógyításai című szecsuáni könyv szerint összesen 75 akupunktúra pont található a kézen, a japán Gakuta Haratomi pedig 47 reflex zónát azonosított rajta. A szívvonal és a kisujj töve között lévő vonal a kapcsolat- vagy házasságvonal . A kínaiak legtöbbje két.
  2. Egyenes, mély tenyéren végighaladó vonal. amely majdnem kettévágja. Erős akaraterőt jelez, olyan valakit, aki többre tartja az észt az érzelemnél és érzelmeit elnyomja, ha törekvéseinek ez kedvez. Hosszú, lejtős vonal, amely a tenyér végén a Holddombnál végződik. Gyenge összpontosítást, de jó önkifejezést és.
  3. dig párhuzamosan, miután előbb a mutató- és hüvelykujj között egyesült az életvonallal

A tenyér vonalai (1) A tenyér jelei már bepillantást engednek az ember jövendőjébe is Házasságvonal A tenyér széléről, illetve a Merkúr-domb előtti részről indulhatnak. Megnézhető, hogy hány komoly kapcsolatunk lesz az életben, azokból melyik végződik házassággal, válással, halállal, születik-e gyermekünk, s mindezt milyen életkorban éljük meg. A mély, hosszú, sima házasságvonal a legideálisabb

A szívvonal az a fő vonal, ami az ujjakhoz legközelebb fut végig a tenyéren. A kisujj alatt, a tenyér szélénél kezdődik, átszeli a felső részt és rendszerint a mutató- és középső ujj alatt ér véget. Ha megismerjük a tenyérolvasás alapjait, akkor számunkra a szívvonal is sokatmondó vonallá fog válni Hólyagok a tenyéren. #bőrgyógyászat 2009.08.26. Módosítva: 2015.11.04. Kérdés: Üdvözlöm! Pár napja vízzel teli kis hólyagok jelentek meg a tenyeremen! A hólyagoknak van közepe, és néha viszketnek is! Nincs valami kenőcs, amivel esetleg el lehetne tüntetni ezeket?.

Akár régóta együtt vagytok és most fontolgatod, hogy belemenj-e a házasságba, akár friss kapcsolatban próbálsz mérlegelni - mindenképp érdemes feltenni magadnak ezt a néhány kérdést Szervek és betegségek beazonosítása a tenyéren: 65: A tenyér vonalai: 67: Életvonal: 67: Fejvonal: 78: Szívvonal (Szerelemvonal) 91: Sorsvonal (Szaturnusz-vonal) 100: Májvonal (Merkúr-vonal, Egészségvonal) 107: Apolló- (Nap-) vonal: 112: Vénusz-gyűrű (Vénusz-öv) 115: Rascetta (Csuklóvonalak) 117: Házasságvonal. Vonalak a tenyéren: az egész sorsunkat elárulják: élet, és házasságvonal, rascette, mindent megmutatnak! A komplett jövőnk beléjük van írva? Mit olvashatunk ki a tenyerünket barázdáló vonalakból? Teljes életutakat, sorsokat? Ha kíváncsi vagy, mit. megosztások Vonalkák, jelek és dombok / a tenyéren lévő húsos párnákat nevezzük domboknak/ Minden dombon van rajzolat, forma, alakzat, ezek mélyebb betekintést nyújtanak az emberek személyiségébe. A Vénusz - domb: Csukló és hüvelykujj közti rész. Akinek magas, az általában egészséges, érzékiségre hajlamos, jó diplomáciai. Régikönyvek, A tenyérjóslás alapjai - Mit rejt a tenyere? - Már az ókorban jövendöltek a tenyérből, és későbbi korokban is népszerű volt a tenyérjóslás. A ma emberét ugyanúgy érdekli, mit rejt a tenyere. Min..

A tenyér vonala

A kisujj külső részén húzódik a házasságvonal. A fejvonallal és a sorsvonallal a tenyér közepén háromszöget alkotó vonal a májvonal. A csuklón a karperec alakú kettős, hármas vonal neve: csuklóvonal, míg a félkör, amely tenyerünkön a mutatóujj és a kisujj között található: Vénusz gyűrűje. minden tenyéren. házasságvonal. A fejvonallal és a sorsvonallal a tenyér közepén háromszöget alkotó vonal a májvonal. A csuklón a karperec alakú kettős, hármas vonal neve: nyomatékosan kell mutatkoznia a tenyéren, s nem téveszthető össze a haloványabb, úgynevezett belső életvonallal, amely már sűrűbben található, és. Scribd es el sitio social de lectura y editoriales más grande del mundo

Jósda.hu - mit jósolnak a jelek, mit mondanak az álomok

  1. Kapcsolat-vonal A szívvonal és a kisujj töve között lévõ vonal a kapcsolat- vagy házasságvonal (48. ábra). A kínaiak legtöbbje két vagy három ilyen vonalat visel. A tenyéren.
  2. krúdy gyula. ÁlmoskÖnyv tenyÉrjÓslÁsok kÖnyve. szerkesztette És a szÖveget gondozta barta andrÁs tartalomjegyzÉk. Álmoskönyv. Álmok. babonÁ
  3. Kínai kézdiagnosztika | Rosta Erzsébet | download | B-OK. Download books for free. Find book

Onnan tudhatjuk, hogy életünk a megfelelő irányba tart, hogy összehasonlítjuk a két tenyéren lévő fő vonalakat, jeleket. Amennyiben megegyeznek minden a legnagyobb rendben van. Házasságvonal(ak): A szívvonal felett párhuzamosan helyezkednek el, a tenyér oldalán. Lehet belőlük több egyéntől függően. Komoly. krúdy gyula - Álmoskönyv: krdy gyula lmosknyv tenyrjslsok knyve szerkesztette s a szveget gondozta barta andrs tartalomjegyzk lmosknyv lmok babonk a kz knyve a szegnyek mosolya mit lmodott kedves trfs lomfejts s egyb babon Erika Sauer-Mágikus Erők Nagy Könyve by dracomontana. Much more than documents. Discover everything Scribd has to offer, including books and audiobooks from major publishers A kézvonalak és jelentésük Örökség a bal kézben A tapintóideg a kevesebb Az életvonal A fejvonal A szíwonal A sorsvonal Az egészségvonal A Nap-vonal A házasságvonal A méregvonal Az intuíció-vonal A Vénusz-gyűrű A karperecek, vagy rascetták Kezünk dombjai A Vénusz-domb, a szenvedélyek dombja A Hold-domb, a hangulatok.

Férjhez mész? A tenyered elárulja! Esküvői tenyérjósda

  1. Tenyérjóslás házasságvonal - a tenyérjóslás nem is olyan
  2. A tenyérszín anomáliák diagnosztikai jelentés
  3. Hány gyereked lesz? Ezt a vonalat nézd meg a tenyereden
  4. Ezt árulja el a tenyered a házasságodról - Blikk Rúz
  5. Krúdy Gyula: Álmoskönyv - Tenyérjóslások könyv
  6. Tenyér jóslás - A tenyér vonalai - Astro24h

Video: Jósolj magadnak a tenyeredből! Megmondjuk, mit jelentenek

  • Sivatagi ugróegér fogazata.
  • Fogalmi gondolkodás fejlesztése.
  • Hangouts törlése.
  • Szendvicspanel mobilház.
  • Comb belső felén viszketés.
  • Honnan tudom hogy veszett a kutya.
  • Flight club.
  • Yu gi oh 90.
  • Személyre szabott horoszkóp.
  • Rio 3 teljes film magyarul.
  • Magyar airsoft szabályzat 2017.
  • Hormonvizsgálat férfiaknak.
  • Kínai folyamidelfin.
  • Kihalt állatok dinoszauruszok.
  • Sissi halála wikipédia.
  • Gépi hímzés árak.
  • Legnagyobb fák magyarországon.
  • Littlest pet shop letöltés ingyen.
  • Eredeti wellington bélszín.
  • Snowboard tábor 2018.
  • P b differenciálás.
  • Börtönszleng teszt.
  • Legyek fajtái.
  • Rövidfilm forgatókönyv.
  • Patchwork minták kezdőknek.
  • Koronás keresztespók szemei.
  • Bmw modellek képekkel.
  • Gru 3 port.
  • Thermó block.
  • Michael bublé koncert 2017.
  • Kate moss.
  • Kelli berglund instagram.
  • Ikertestvér halála.
  • Monilinia sclerotiniaceae.
  • Felmentési idő nyugdíj előtt munka törvénykönyve 2016.
  • Üzemanyag pumpa.
  • Orion t19 dled használati útmutató.
  • Bambusz oszlop eladó.
  • Yahoo weather london.
  • 67 es út felújítása.
  • Robbanófejek teljes film.